A „Többet érsz” program lényege lehetőséget adni egyének számára, hogy az általuk fontosnak tartott, a társadalom érdekeit szolgáló feladatoknak szentelhessék magukat egy éven keresztül.
Mit takar a „Többet érsz” program?
A program a Vodafone központi alapítványának izgalmas jótékonysági kezdeményezése, melyet a mobilszolgáltató által létrehozott alapítványok működtetnek saját országukban. A programot a Vodafone Új-Zéland Alapítvány indította el 2002-ben „World of Difference” néven, majd Ausztrália, Hollandia és Írország is bevezette. Az eredményeket és a kezdeményezés szemléletformáló hatását látva egyre több ország döntött úgy, hogy elindítja a programot, így 2008-ban Magyarország mellett további 13 Vodafone-os országban juthattak ilyen különleges lehetőséghez a kiválasztott pályázók.
Ki jelentkezhet a programra?
Minden nagykorú, büntetlen előéletű magyar állampolgár, aki úgy érzi, munkájával segíteni tudná egy Magyarországon működő civil szervezet tevékenységét, és ennek módját egy programban össze tudja foglalni.
A pályázó és a szervezet szabadon fogalmazhatja meg célkitűzéseit, amely jelentheti akár a szervezet pénzügyi folyamatainak vagy kommunikációs programjainak szervezését, egy új program bevezetését és koordinálását, vagy akár a célcsoporttal való közvetlen munkát.
Az elbírálás során előnyben részesülnek azok a programok, melyek valódi igényt elégítenek ki az adott szervezetnél, kiegészítve annak eddigi tevékenységét.
A beérkező pályázatokat a következő szempontok alapján értékeljük:
Hogyan lehet pályázni?
Évente egyszer nyílt pályázati rendszerben választjuk ki azokat a nyerteseket, akik vállalják, hogy szaktudásukkal egy éven keresztül segítik az általuk kiválasztott non-profit szervezet munkáját. A nyertes foglalkoztatásával kapcsolatos költségeket a Vodafone Magyarország Alapítvány állja.
Következő „Többet érsz” pályázati kiírásunk 2010 tavaszán jelenik meg a www.tobbetersz.hu honlapon.
Bővebb információ
A „Többet érsz” programmal kapcsolatos kérdését a foundation.hu@vodafone.com e-mail címre küldheti.
A program honlapjának címe: www.tobbetersz.hu


RSS feliratkozás