Ok

Alapítványról

A Vodafone Magyarország Alapítvány egy független, a magyarországi törvények szerint felállított és bejegyzett szervezet, működését egy független Kuratórium igazgatja és egy Felügyelő Bizottság ellenőrzi.

Az Alapítvány 2003-ban a Vodafone Csoport kezdeményezésére jött létre, hiszen a Vodafone globális politikája, hogy minden országban ahol többségi tulajdonú Vodafone vállalat működik, létrejöjjön egy Vodafone Alapítvány is a helyi közösségek támogatására.

A Vodafone Magyarország Alapítvány az emberekért van. Célunk, hogy az általunk támogatott programok tartós pozitív eredményekhez vezessenek célcsoportjaink életében. Ugyanakkor lehetőséget kívánunk teremteni egyes embereknek is, hogy az általuk fontosnak tartott, a társadalom, azaz tágabb közösségeik érdekeit szolgáló feladatoknak is szentelhessék magukat, hogy ily módon is izmosodjék egyén és közösség egymás iránti szolidaritása.


CIVIL SZERVEZETEKKEL DOLGOZUNK EGYÜTT, MAGÁNSZEMÉLYEKTŐL ÉRKEZŐ KÉRÉSEKET NEM TELJESÍTÜNK.



Kapcsolatfelvétel

Vodafone Magyarország Alapítvány
1096 Budapest,
Lechner Ödön fasor 6.
foundation.hu@vodafone.com